Okos város, smartcity – az utóbbi évek egyik legtöbbet hallott, legnépszerűbb szavai ezek a településirányítással foglalkozó szakmai és civil körökben. Az okos város stratégiák kialakítása és megvalósítása ma már nem csak a nagyvárosok kiváltsága; rengeteg olyan terület van, amely akár kistelepülések számára is látványos és mérhető fejlődést képes biztosítani. Az okos megoldások alkalmazása tehát 2021-ben már nem agysebészet, nem kerül elképzelhetetlen összegekbe, és nem tart évtizedekig – ideje tehát új szemmel tekinteni ezekre a megoldásokra, és ahol csak lehet, segítségül hívni őket egy minden eddiginél interaktívabb, fejlettebb, fenntarthatóbb, gazdaságosabb település kialakításához.

Mi a célja az okosvárosok létrehozásának? Általánosságban fogalmazva az, hogy legyen a város barátságos, élhetőbb, szerethetőbb, vonzóbb! Olyan fejlesztésekre, megoldásokra van szükség, amelyektől a lakók jobban érzik magukat, amelyek segítenek a település problémáinak megoldásában, amelyek hatására az elvándorlás helyett az odaköltözés válik jellemzővé. Ehhez a kihívásokra komplex választ adó, a település helyzetéhez illeszkedő, átgondolt, digitális városfejlesztés szükséges.

- részlet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Okosváros - tanulmányából

Okos város, okos irányítás

Számos tanulmány bizonyítja, hogy a városlakók számára minden eddiginél fontosabb a lakóhelyük irányításával kapcsolatban a transzparencia érzete, illetve a véleményalkotás és a döntések befolyásolásának lehetősége – ez határozza meg leginkább a bennük kialakult képet a lakóhelyükről és annak vezetőiről. Több nagy világvárosban (pl. Barcelona, Strasbourg, Párizs, stb.) már rendkívül elterjedtek a smart-megoldások, hiszen ezzel nemcsak a polgárok szuverenitás-érzetét növelik, de egyben sok-sok hasznos és fontos információhoz is jut a vezetés; az okosváros rendszerrel ugyanis egy olyan eszközt birtokolnak, amely minden eddiginél erősebb hatalmat és komplexebb tudást ad a városvezetés kezébe. Az elvándorlás megakadályozásához – ezzel együtt pedig a város gazdasági értékének megtartásához – szintén nagy mértékben járulnak hozzá ezek az innovatív megoldások.

A zöldebb jövő zálogai

Egyre több település kezd ráébredni, hogy élhetőségük, vonzó városképük legfontosabb záloga nem másban, csakis a zöldterületekben rejlik. Egyre több lakossági kezdeményezés, érdeklődés és figyelem övezi a városvezetés lépéseit a fák karbantartásának, egészségük megőrzésének és élőviláguk megtartásának érdekében. Ma már nem elég egy tájékoztatást kifüggeszteni a falakra; fontos, hogy a fákkal kapcsolatos információk a lakosság számára is azonnal elérhetőek, real-time követhetők legyenek. Az pedig már a következő szint, amit mi készítettünk; térképes alkalmazáson GPS koordináták segítségével pontosan rögzíthető és megjeleníthető minden egyes fa. Kiszámolható és mérhető az oxigénkibocsátásuk, az általuk megkötött szállópor mennyisége és más tetszőleges adatok is.

Lehetőségek